Kérdése van?
Keressen minket bátran!

 

Blog

Milyen kerékpár szállító eszközök léteznek?

2019.09.10 11:47

A kerékpár szállító eszközök óriási könnyebbséget jelentenek azok számára, akiknek a bringázás egy életforma. A szülők számára mindenképpen, hiszen a gyermekek a lábbal hajtós kismotor kinövését követően rögtön bringára pattannak. Kezdetben futóbiciklin róják az utcákat, később pedig már igazi kerékpárral tekernek. Ami viszont már nem kicsi, és nem fér be csak úgy az autó csomagtartójába.

Miért hasznos?

A gyermekek számára szinte nem telik el nap, hogy ne ülnének bringára. Azzal mennek el a sarkon lévő boltba, a fagyizóba, de sokan még az óvodába is azzal járnak. Számukra nem kérdés, hogy a biciklit akkor sem lehet otthon hagyni, ha elutazik a család. 

 

A szülők pedig ekkor szembesülnek azzal, hogy bizony egy futóbicikli még épphogy befért a csomagtartóba a sporttáskák mellé, a nagyobb bringa viszont már nem. Összeállításunkban most nekik szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy milyen lehetőségek állnak a rendelkezésükre, hogy a gyermek kerékpárját magukkal tudják vinni.

 

 

A kerékpár szállító eszközök típusai

A kerékpár szállító eszközök három csoportba sorolhatóak. Mégpedig az alapján, hogy a gépkocsi mely részére rögzíthetőek. Ez a három kategória pedig a tetőre, vonóhorogra és a csomagtérajtóra szerelhető kerékpártartó. A választást, hogy kinek melyik az ideális, több tényező befolyásolja: az autó típusa, a szállítandó kerékpárok száma, a használat gyakorisága.

 

  • Tetőre szerelhető kerékpártartó

Ez a megoldás nem autóspecifikus, és akár 4-5 kerékpár szállítására is alkalmas, amelyek ráadásul egyenként zárhatóak. A rögzítés a csomagtartó keresztrúdjaira történik, a rúd hosszától függ a szállítható kerékpárok száma. Figyelni kell azonban, hogy a kerékpárok oldal irányban nem nyúlhatnak túl a gépkocsin, amelynek a magassága a biciklikkel együtt maximum négy méter lehet.

 

  • Vonóhorogra szerelhető kerékpártartó

Vonóhoroggal rendelkező autósok számára a legkézenfekvőbb megoldás, nekik nem is érdemes tovább hezitálni. Nagy előnye, hogy a biciklik légellenállása ennél a típusnál a legkisebb. Felhelyezése és rögzítése könnyű, ezenkívül a kerékpárokat erre a tartóra a legkönnyebb felrakni, hiszen nem kell magasra emelni, így nagyon kényelmes és praktikus, egyben stabil és biztonságos megoldás.

 

  • Csomagtérajtóra szerelhető kerékpártartó

Ez a megoldás autóspecifikus, mert nem minden autó csomagtér ajtajára lehet felhelyezni. A légellenállás ennél a típusnál is elég elenyésző. A kerékpárok felhelyezése ebben az esetben is könnyű. Itt figyelni kell a lámpa és a rendszámtábla láthatóságára, a vonatkozó jogszabályokról azonban természetesen mindhárom kategória esetén érdemes tájékozódni. 

 

Ennek a típusnak kiváló képviselője a Thule kerékpártartó csomagtérajtóra ClipOn High 9105 modell, amely két kerékpár szállítását teszi lehetővé. Az eszköz saját tömege 10 kg, teherbírása 30 kg. Gyorskioldó pántjai a kerékméretnek megfelelően állíthatóak be.

 

Egyedi gyorszáras rendszere (Snap-on) révén felszerelése gyors és könnyű. A biciklikkel és autóval érintkező összes felület gumibevonatú a védelem érdekében. Gyorsan összecsukható, így tárolása is rendkívül egyszerű.

 

 

Webáruházunk kínálatában mindhárom típusú kerékpár szállító eszköz több típusa is megvásárolható. Szakértőink pedig természetesen minden felmerülő kérdés esetén állnak rendelkezésre, és segítenek megtalálni a vásárló számára legideálisabb megoldást.